Ugyanis, hiába megvalósítható már hosszú évek óta a teljes digitális átállás, a vállalatok nagy százaléka még mindig nem hajlandó változtatni, ezzel együtt a mai napig tengernyi papírt halmoznak fel az irodákban.
Márpedig a jelenlegi helyzet a legtöbb munkahelyen megköveteli a digitális átállást, illetve egyre nagyobb nehézséget jelent mind a törvényi előírásoknak megfelelő adatkezelés, mind a munkavállalók és ügyfelek számára kialakított zökkenőmentes folyamatok biztosítása.
Ezeken a nehézségeken könnyedén át tud lendülni egy vállalat, ha nyitott a digitális átállásra.
A céges digitalizálás nem csak jelen helyzetben nyújt kitűnő megoldást, hosszú távon rengeteg előnnyel jár, de a munkafolyamatokban már rövid távon is megmutatkozik a digitális átállásnak köszönhető gördülékenység.
Magyarországon eddig leginkább a multinacionális vagy nagyvállalatokra volt jellemző a digitális átállásra való nyitottság, illetve a megvalósítás is, a kisebb cégek körében ez nem igazán volt prioritás.
Összességében amellett, hogy sajnos rengeteg negatív hatással és következménnyel jár a vírushelyzet, pozitív hozadékának tekinthető a digitális átállás felé nyitás.
Miért olyan “nagy kihívás” a digitális átállás?
Előfordulhat nagyobb cégeknél is, de leginkább a kisebb cégeknél figyelhető meg, hogy vezetőik nem igen nyitottak az innovációra, illetve nem feltétlen érzik szükségét a digitális átállásnak.
Sok cég esetében hallhatjuk, hogy “felesleges”, “költséges” vagy “időigényes” a digitális átállás, így nincs igazán nagy motiváció a váltásra.
Ugyanakkor azok a cégek, akik nyitottak a változásra, az innovációra, hosszútávon jellemzően sokkal eredményesebbek, sikeresebbek tudnak lenni, illetve nagyobb ütemben képesek fejlődni.
A mai helyzet gyors reagálást igényelt és igényel a mai napig a vállalatoktól, a napjainkban fennálló állapot még egyértelműbbé tette a digitális átállás szükségességét és jelentőségét.
És bár a fejlődés érezhető a digitalizálás területén, ugyanakkor nagyon sok vállalkozás a mai napig nem volt képes még a részleges átállásra sem. Ezt pedig az is bizonyítja, hogy hazánkban a számlák közel 60%-a még mindig papíralapú.
Pedig a home office-ban dolgozók számára rendkívül fontos lett, hogy lehetőségük legyen bármikor, bárhol hozzáférni a munkahelyük dokumentumaihoz, adataihoz, amit kizárólag egy digitális archívum képes lehetővé tenni, illetve megkönnyíteni.
Mindemellett az is alátámasztja a digitális átállás sürgősségét, hogy egyes felmérések szerint, a vírus miatt home office-ba küldött alkalmazottak közel 40%-a a jövőben is ott tölti majd munkaidejét.
ÍRJON NEKÜNK!