Mi a probléma a hagyományos céges postázással?
A legtöbb cégnél nincs külön kolléga a postázási feladatok ellátására. Ugyanakkor valakinek meg kell csinálnia ezt is, szóval egy-két ember a meglévő feladatai mellett ezzel is kell, hogy foglalkozzon.
Ez egy nyűg számukra - elvégre lenne még ezer más dolguk is ezen kívül. És teljesen igazuk van.
A leveleket össze kell készíteni, fel kell adni őket, a bejövőket pedig át kell venni, ki kell válogatni és eljuttatni a megfelelő címzetthez. Ha jobban belegondolunk, mindez egész szép feladatmennyiség lehet - egy meglévő munkakör mellett.
Arról nem is beszélve, hogy az érintett kollégának állandóan tele lesz az asztala levelekkel, borítékokkal, ami szintén nem segíti a hatékony munkavégzést.
A kiszervezés lehet a hatékony megoldás
Ezen terhek megszüntetéséhez célszerű egy külsős cég segítségét kérni, akik hatékonyan le tudják venni ezt a terhet a beosztottaink válláról. A Rhenus például elküldi az előkészített leveleket és személyesen veszi át a beérkezőket - amiket aztán (igény szerint) fel is dolgoz.
Ennek előnye, hogy a levelezéssel innentől már alig kell a cégen belül foglalkozni. Nem kell elmenni napközben többször is a postára, meg vissza - és a futárokra sem kell költeni.
Így az üzemanyag és a parkolási költség is megspórolható, valamint minden szempontból kiszámíthatóbb a folyamat. Az adatbiztonsági szempontokról nem is beszélve.
A fizikai levelezés kihívásokkal teli. A bejövő leveleket állandóan rendezgetni, menedzselni kell, sok helyet foglalnak és nehezen visszakereshetőek.
Éppen ezért ajánlott bevezetni a digitális levelezést, ami egy jóval gyorsabb és rugalmasabb megoldás. Ehhez a leveleket be kell szkennelni, majd fel kell tölteni a digitális üzenetküldő rendszerbe (ahol visszakereshetőek, szűrhetőek lesznek).
A Rhenusnál erre is van lehetőség, ha van igény a papírmentességre.
Ha többet szeretne tudni arról, hogy a Rhenus Office Systems Hungary Kft. hogyan segíthet az irodai élet gördülékenyebbé tételében, kattintson ide és vegye fel velünk a kapcsolatot az oldal alján, mi pedig hamarosan keresni fogjuk!
ÍRJON NEKÜNK!